Instagram story viewer> @kortehandball> Posts
POSTS STORIES REELS TAGGED
KÖRTE HVSE- PTE PEAC
34-34
🍐
Vasárnap hazai pályán fogadtuk a pécsieket.
Több sérülés és betegség nehezítette meg a dolgunkat, de így is motiváltan érkeztünk.
🍐
Az első játékrész a tervek szerint alakult, sikerült 5-6 gólos előnyt is szereznünk, viszont a védekezést nem tudtuk eléggé acélosan szervezni, ellenfelünk mindvégig a nyomunkban loholt.
🍐
A második játékrészben a védekezésbeli problémáinkat nem sikerült megoldani, így ellenfelünk döntetlenre hozta az állást 1 perccel a meccs vége előtt. Végül nem sikerült gólt szereznünk az utolsó támadásban, így kissé csalódottan hagytuk el a pályát.
🍐
Gólok🎯:
Albert 10🔥
Kerényi 7
Zrinyi 6
Kurta 4
Stubits 2
Vasvári 2
Schönauer 1
Süveges 1
Kopányi 1
🍐
Tarpataki Marcell csodásan védte kapunkat, az utolsó védekezésnél kulcsfontosságú védést mutatott be.🧱
🍐
Nem csüggedünk, hisz továbbra is veretlenek vagyunk, a dobogó alsó fokán foglaljuk el helyünket a tabellán. Szerdán Szigetszentmiklósra látogatunk ahol egy kiélezett, pörgős mérkőzésre számítunk.
Köszönjük a szurkolóknak akik kijöttek.
HAJRÁ KÖRTE!💙💛 by @kortehandball
0
12 days ago
Download
KÖRTE HVSE-SQUADRA BUDA 29:31❌
A hétvégén elszenvedtük első vereségünket a Budapest I. osztályban
🍐
Ellenfelünk jobban kezdte a mérkőzést és már az elején több gólos előnyt tudtak kialakítani, 6 góllal is vezettek.
De nem adtuk fel és az első játékrész végére közelebb zárkóztunk.
🍐
A szünet után sem hagyott alább a lendület a második félidő elején döntetlenre is vissza tudtunk jönni és a végjátékba is így mentünk bele💪
Sajnos az utolsó percekben többet hibáztunk mint ellenfelünk, így végül a rutin diadalmaskodott a lendület felett és 3 góllal alulmaradtunk🫤
🎯
Ónody 8
Csanády 7
Stubits 6
Bukvai 3
Mike 3
Albert 1
Zalauf 1
🧱
Nyáry Bernát sérülés miatt kevesett játszott, Egyed Mártonnak szép védései voltak.
Sűrű László pedig kiválóan védett fontos pillanatokban tudott hozzátenni🔥🔥
🍐
ACHIK ACHIK ACHIK by @kortehandball
0
13 days ago
Download
TROMOS KC BUDAPEST-KÖRTE HVSE 33:33🤝
A második fordulóban a tromoshoz látogattunk. A padunk hosszú volt de sajnos nem a legmélyebb ezért egy nehezebb mérkőzésre számítottunk. 
A mérkőzés elején hiába tudtunk ziccereket kialakítani értékesíteni nem tudtuk őket és a védelmei hibáknak is köszönhetően elengedtük az ellenfelünket❌
Az első félidő második felében sikerült belerázódni a mérkőzésbe és közelebb zárkóznunk ellenfelünkhöz💪
🍐
A második félidőt hibátlan védekezéssel, sok labdaszerzéssel kezdtük amiből jöttek a gyors és könnyű gólok és át tudtuk venni a vezetést is🔥
A mérkőzés végén a fáradtság hatásra újra jöttek a hibák amiket az ellenfél kihasználnt így izgalmassá tettük a végjátékot amit végül Nyáry Bernát hétméteres védésével sikerült döntetlenre mentenünk🤝💪
A kettő pont sajnos nem lett meg de csapatunk továbbra is veretlen tudott maradni💪
🎯
Csanády 6
Bukvai 5
Zrinyi-Gál 5
Stubits 4
Szentgyörgyvölgyi 4
Pál 3
Kerényi 2
Nagy 2
Zalauf 2
🧱
Sűrű László kiválóan védett, Nyáry Bernát is fontos védésekkel segítette a csapatot 🔥
🍐
ACHIK ACHIK ACHIK 🔥🔥🔥 by @kortehandball
0
20 days ago
Download
ANGYALFÖLDI SPORTISKOLA-KÖRTE HVSE
32-34🔥🔥
🍐
Nehéz helyzetben érkeztünk Angyalföldre, sok hiányzó és betegségek miatt mindent bele kellett adnunk, hogy elhozzuk a 2 pontot.
🍐
Lassan indult a mérkőzés, s bár a támadásban voltak problémáink, összeállt a védelem így 2 gólos előnnyel mehettünk pihenni.
🍐
A második játékrész még eseménydúsabban telt. A védekezésünk szinte tökéletesen működött, hálóőrünk segített minket és a támadás is feljavult, így volt, hogy 6 góllal is elléptünk ellenfelünktől, viszont mindig vissza küzdötték magukat, ezzel szorossá téve a meccset. Végezetül viszont mi kerekedtünk felül, egy kaotikus mérkőzés után hoztuk el a 2 pontot.💪💪
🍐
Gólok🎯:
Szentgyörgyvölgyi 6
Zrinyi 6
Albert 5
Kopányi 5
Kerényi 4
Schönauer 3
Erdei-Király 2
Bayer 1
Erdei 1
Rózsa 1
🍐
Biacs Gergely hősiesen védte kapunkat.🧱🧱
🍐
Jövő hét vasárnap a Szent Imre csarnokban össze csapunk a pécsiekkel, ahova minden szurkolót szeretettel várunk.
HAJRÁ KÖRTE💛💙 by @kortehandball
0
21 days ago
Download
KÖRTE HVSE-KK AJKA SE 35-32🔥🔥
🔥
Sikerült hazai pályán tartanunk a 2 pontot az Ajka ellen szombaton!!
🍐
Motiváltan érkeztünk szombat délután a Szent Imrébe, hisz a fiatalabb korosztály előttünk fölényes győzelmet aratott.
🍐
A mérkőzés kezdete nem sikerült a legjobban, nem tudtuk rendesen lereagálni az Ajka sok keresztből álló játékát, valamint támadásban is sok ziccert hibáztunk.
🍐
A második félidőben azonban összeszedtük magunkat és lendületes játékszervezésével 2 perc alatt ledolgoztuk hátrányunkat. A meccs végéig már meg se álltunk, 3 góllal győztük le az Ajkát.💪💪
🍐
Megkell említenem, hogy ebben a 2 percben mindhárom felzárkózó gólunkat Stubits Buda szerezte óriási lendületével, ám az utolsó után egy szerencsétlen érkezés közben megsérült a bokája. Innen is minél előbbi gyógyulást kívánunk!
🍐
Gólok🎯:
Kerényi 7
Albert 7 
Zrinyi 6
Stubits 5👏👏👏
Szentgyörgyvölgyi 4
Schönauer 4
Illés 1
Kopányi 1
🍐
Hálóőreink Tarpataki és Tudlik falként segítették védekezésünket.🧱🧱
🍐
Szombaton Angyalföldre látogatunk ahol egy kiélezett mérkőzés keretein belül küzdünk a 2 pontért.
🍐
Köszönjük a szurkolóknak akik eljöttek a meccsre!
HAJRÁ KÖRTE!💙💛 by @kortehandball
0
a month ago
Download
KÖRTE HVSE - MÁV ELŐRE CUNDER  31:28😤💪
Győzelemmel kezdtük a Budapest első osztályt, a Cunder második csapata ellen, hazai pályán🔥
🍐
Egy hosszú felkészülés után kellő lendülettel álltunk bele a szezonynyitóba és már az első percektől magabiztosan tudtunk játszani. Sikerült pár gólra ellépni az ellenféltől, de az első játékrész végére kicsit alábbhagyott a figyelem így az ellenfél fel tudott zárkózni. 
🍐
A szünet után viszont újabb lendülettel, jól kezdtünk és az ekkor kialakított előnyt szinte végig tudtuk tartani, ezzel megszereztük az első pontjainkat a Budapesti felnőtt bajnokságban💪🔥
🎯
Kerényi 8
Csanády 7
Surján 4
Mike 4
Stubits 3
Grizner 2
Bukvai 1
Aracsi 1
Ónody 1
🧱
Egyed Márton és Nyáry Bernát kiválóan őrizték a kaput🔥🔥🔥
🍐
ACHIK ACHIK ACHIK 🔥🔥🔥 by @kortehandball
1
a month ago
Download
BP ELEKTROMOS SE-KÖRTE HVSE  20-34
🔥🔥
Vasárnap kezdetét vette a 26/27-es szezon. Szentendrére látogattunk az Elektromos otthonába.
🍐
A felkészülés kifejezetten jól sikerült, felkészülten érkeztünk. Az első félidő nem a terveink szerint alakult, sok technikai hiba és pontatlan befejezések miatt nem sikerült rendesen ellépnünk az ellenféltől. A második játékrészre összeszedtük magunkat, újult erővel egymást támogatva sikerült jó védekezést és pontos támadójátékot szervezni, így 2 pontal távozhattunk vasárnap este.💯💯
🍐
Gólok🎯:
Zrinyi 9
Kerényi 8
Kurta 4
Szentgyörgyvölgyi 4
Albert 3
Schönauer 3
Szentpéteri 1
Illés 1
Erdei 1
🍐
Kapusok🧱:
Biacs 42%
Tarpataki 32%
🍐
Szombaton az Ajka látogat hozzánk a Szent Imre csarnokba, ahova minden szurkolót szeretettel várunk!
HAJRÁ KÖRTE!💛💙 by @kortehandball
1
a month ago
Download
Viszlát Doma, köszi mindent! 💙
Frey Domonkos az idei szezontól a Rákosmente csapatát erősíti, így 7 remek szezon után búcsút kell mondanunk. 
Minden jót és sok sikert az új csapatodban, itt maradandót alkottál! 🔥🫶💪 by @kortehandball
6
2 months ago
Download
MOST VALUABLE PLAYER OF THE YEAR: 
Frey Domonkos!
Nem is kérdés hogy a legjobb játékosnak járó Maul Péter-díjat idén Doma kapja💪
Házi gólkirályként, a góllövő lista harmadik helyezettjeként, 168 góllal segítette a csapatot idén számtalan győzelemhez, szinte nem volt rossz meccse és a védekezésben is, zavaróként elképesztően kemény játékot mutatott egész évben💪💪💪💪
A buntetőket pedig 83(!) százalékkal érvényesítette🎯
Gratulálunk Doma💙💙💙🔥🔥🔥 by @kortehandball
2
3 months ago
Download
DEFENSIVE PLAYER OF THE YEAR: Kerényi Balázs!
A Cseprei-Koltai-díjat idén Balu érdemelte ki, a betonfalhoz hasonló kemény védekezésével az egész szezon során, ami sok meccset döntött el a javunkra🔥
Gratulálunk Balu!!!💙 by @kortehandball
2
3 months ago
Download
MOST IMPROVED PLAYER OF THE YEAR: Székely Koppány!
Az idei Rimovszki-Kotroczó-díj nyertese Kopi, aki tökéletesen oldotta meg a beálló posztra való átváltás nehézségeit és nagyszerű játékával kiérdemelte a szezon legtöbbet fejlődött játékosa díjat🔥
Gratulálok💙 by @kortehandball
0
3 months ago
Download
8TH MAN OF THE YEAR: Zrinyi-Gál Lőrinc!
A Gasztonyi-díj nyertese Lőrinc, aki a cserepadról beállva mindig kegyetlen jó volt, ezért idén is (a tavalyi után) ő a szezon legjobb csereként beálló játékosa🔥
Gratulálunk💙 by @kortehandball
0
3 months ago
Download

Download All

Save the photos and videos currently loaded on this page.

0Photos
0Videos
Ready to download 0 / 0

Keep this tab open until your download is ready.

back to up