Instagram story viewer> @manitimozgasstudio> Post
2 months ago
Co Creator: kraniczbeajoga
ÉN BÚCSÚZOM, A MANITI MARAD 🙏

Nem könnyű megírnom ezt a posztot, de eljött az ideje… Szeretettel megálmodott és nevelgetett stúdiómat szeptembertől új, gondoskodó kezekbe adom.

Az életünk folyamatos változás. Változik körülöttünk a világ, változnak a lehetőségeink, és közben változunk mi magunk is. Most számomra érkezett el az idő, hogy elköszönjek a Maniti vezetésétől, és egy új úton induljak tovább.

A stúdiót éppen 4 éve, egy ilyen meleg nyáron indítottuk útjára. Nem volt sok mindenünk, de volt hatalmas lelkesedésünk és néhány elképesztően jó oktatónk – és ez éppen elég volt ahhoz, hogy elinduljunk. Emlékeztek? 😊

Aztán teltek a hónapok, évek, és egyre több tapasztalattal, jógaórával, vendéggel, programmal és emlékkel lettünk gazdagabbak.

Az a sok kapcsolódás, élmény és az a közösség, ami az elmúlt négy évben létrejött, számomra felbecsülhetetlen érték. Erre nagyon büszke is vagyok, és végtelenül hálás érte. ❤️

Persze most sok-sok érzés kavarog bennem, de talán a legerősebb a nyugalom és a bizalom. Tudom ugyanis, hogy a Maniti a lehető legjobb kezekben folytatja tovább.

Hiszen (dobpergééés 🥁😊) szeptembertől Kránicz Bea veszi át a Maniti Stúdió vezetését! ❤️🙏

Én pedig egy új fejezetet kezdek: visszatérek eredeti szakmámhoz, a gyógypedagógiához. Szeptembertől egy gyógypedagógiai intézményben kezdek dolgozni vezetői pozícióban, ahol ugyancsak lehetőségem lesz változást hozni sok-sok gyermek és család életébe.

A döntésemben az is fontos szerepet játszott, hogy a Maniti az elmúlt négy évben szinte 0–24 órás mentális jelenlétet és rengeteg teremtő energiát kívánt.

Most ennek az energiának egy részét szeretném a cseperedő gyermekeimre és a családunkra fordítani. ❤️

Teljes szívemből szurkolok Beának, hogy megtalálja a saját útját a Manitiben, és közben izgatottan várom azt is, merre visz tovább az enyém. 🙏

Köszönöm mindenkinek, akivel kapcsolódtunk az elmúlt négy év során. Vendégeknek, oktatóknak, kollégáknak, barátoknak – mindanny
0
Posted On: August 14th 2026, 03:28 pm
Tagged Users:

More posts

back to up